Könyvtárunkról
Szeretettel köszöntjük Önöket a Fóti Városi Könyvtár és Információs Központ honlapján.
A könyvtár székhelye Kisalagon, a felújított Varga-villa épületében működik, a Kisalagi Közösségi Házzal egy épületben, a Sportpályával szemben. A könyvtár telephelye Fót város közigazgatási központjához közel, az Ifjúsági Ház földszintjén található.
A két könyvtári részleg együttes dokumentumállománya közel 60.000 tételből áll. A könyveken, elektronikus dokumentumokon kívül folyóiratok széles választéka áll olvasóink rendelkezésére.
Digitális Jólét Program Pontként működve közel 15 éve biztosítjuk a központi könyvtárban az internet elérését, a számítógépeket, nyomtatási, fénymásolási lehetőséggel együtt.
Honlapunkon keresztül elérhető elektronikus katalógusunk, melyben mindkét részleg állománya megtalálható, a lelőhely és részlegadatok feltüntetésével. Regisztráció után beiratkozott olvasóink személyes fiókjukban megtekinthetik a nevükre kölcsönzött dokumentumokat, valamint hosszabbítást, előjegyzést kérhetnek. A katalógusban való kereséshez nem szükséges regisztrálni.
MUNKATÁRSAINK
Kaba Eszter
könyvtárvezető
Barócsi Istvánné
feldolgozó könyvtáros
Pap Anita
feldolgozó könyvtáros
Kiss-Simon Judit
gyermekkönyvtáros
Szabó Lászlóné
fiókkönyvtáros