A katalógus regisztráció nélkül is használható!

Fóti Könyvforduló

Várjuk támogatók, megvalósításban részt vevők jelentkezését!

Elindult a Fóti Könyvforduló megvalósítása!

A mozgalom az 1990-es években indult Németországból, s azóta számos német, osztrák és svájci városban meghonosodott. Az elmúlt néhány évben Magyarországon is több város csatlakozott a kezdeményezéshez. Sorra létesültek a nyitott könyvespolcok/könyvmegállók Budapesten, Óbudán, Szentendrén, de néhány vidéki nagyvárosban is.

A program keretében önkormányzatok és civil szervezetek a városok fontosabb csomópontjaiban könyvesszekrényt, könyvesfülkét állítanak, amelyeket a “Hozzál egy könyvet, Vigyél egy könyvet” szellemiségben a helyi lakók használnak.

Palyik Gabriella vetette fel a könyvmegálló létrehozásának ötletét egy fóti Facebook csoportban.
A kedvtelések és hozzászólások számából látszik, hogy fóti viszonylatban kiemelkedő az érdeklődés, támogatás. Nagyon sok lakosnak szimpatikus az ötlet. Végül Ispán Lilla vetette fel, hogy el kell indítani a megvalósítást, ő lett a projektvezető.

A Fót Városi Könyvtár tulajdonképpen már évek óta folytatja ezt a tevékenységet: befogad használt könyveket és kampányszerűen lehetővé teszi azok ingyenes elvitelét.

Szabóné Cseri Katalin ötlete alapján a név „Fóti Könyvforduló”, hiszen a lehetséges helyszínek közt a város buszmegállói, a buszfordulók is szerepelnek.

A cél: lakossági összefogással, közösségi tervezéssel létrehozni több könyvmegállót.

Szükséges a helyszín tulajdonosának engedélye.

Lehetséges helyszínek:

Kültériek: játszóterek, paddal ellátott parkok, nagy gyalogos forgalmú helyek…
Beltériek: kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi intézmények, éttermek, kávézók…
Átmenetiek (kültéri-beltéri): MÁV nagyállomás oszlopos fedett várója, VOLÁN buszforduló váróterem és nagy, fedett buszmegállók, elhagyott portásfülke a tónál, nyilvános telefonfülkék…

Eldöntöttük, ha már csinálunk valamit, az profi legyen. Egységes dizájn szükséges. Ha kültéri, akkor legyen esőálló, önműködően záródó, balesetmentes, megfelelően rögzített, stabil, rongálásálló. Újrahasznosított lehet telefonfülke, italhűtő, polcos bútor… A hátlap lehet reklám-, hirdetési-, közszolgálati tájékoztatási felület.

A megvalósításhoz forrást a megvalósító intézmények, az önkormányzat kulturális pályázati alapja és más pályázati lehetőségek, szponzori támogatás, reklámfelületek eladása, lakossági természetbeni- és pénzadománya, a Városszépítő Egyesület támogatása biztosítaná.

A megvalósítást és a működtetést a Fóti Városszépítő Egyesület, Fóti Környezetbarátok Csoport, Fóti Somlyó tó Lakossági Csoport, Fót Városi Könyvtár vállalta.

Szóljon hozzá!