Öko-mesetábor a könyvtárban

2023. július 3. és július 14. között rendeztük meg idén a könyvtár hagyományos mesetáborát. Két turnusban fogadtuk a hozzánk érkező gyerekeket, akik közül a legfiatalabb nagycsoportos óvodás, a legidősebb 11 éves kiskamasz volt. Idén új táborvezetővel, Vágola Évával dolgoztunk két héten át. Éva környezettudatos szemlélete, természetközelisége megmutatkozott a közös mesélésben, a kézművesfoglalkozásban és a játékokban egyaránt. Minden egyes napot másnak szenteltünk: foglalkoztunk az erdő, a mező és a víz állatvilágával, a mesék is a nap témájához idomultak. Az életkor szerint bontott csoportok a délelőtti közös mesehallgatás után drámapedagógiai módszerekkel dolgozták fel a történeteket, majd meséltek el többi társuknak. Természetesen a kirándulás sem maradhatott el: az első héten a szentendrei Skanzent látogattuk meg, ahol a vajköpülés tudományát sajátították el a gyerekek, a második héten pedig a Gödöllői Királyi Kastélyban jártunk. A táborozók a Németh Kálmán Emlékházba is ellátogattak, ezúton is köszönjük a kollégáknak a szíves fogadtatást!
Várjuk vissza táborozóinkat a jövő nyáron is!