Durica Katarina könyve egy olyan érzékeny témát mutat be négy női szereplőn keresztül, amely tabu, mégis sok nőt, párt érint. A meddőség, az örökbefogadás, a béranyaság lehetőségeit, veszélyeit ismerhetjük meg Rebeka, Vanda, Nóra és Krisztina nem éppen zökkenőmentes történetének segítségével: Rebeka fiatal özvegyasszony, aki béranyaságot vállal.
Vanda fiatal egyetemista, aki petesejtdonorként van jelen a történetben. Nóra karrierista, egyedülálló negyvenes nő. Krisztina egy kétségbeesett, gazdag, negyvenes meddő nő.
A négy női sors teljesen különböző, mégis összefonódik, Van, aki mindent megtenne azért, hogy gyermeke lehessen és van, aki mindent megtenne, hogy nagy pénzhez jusson – a kereslet találkozik a kínálattal. Egy dologgal egyikük sem számol: azokkal a lelki traumákkal, amelyek végig kísérnek egy terhességet vagy egy örökbeadási folyamatot.
Az írónő, aki maga is anya, minden nézőpontot úgy ábrázol, hogy együtt tudjunk érezni a szereplővel, ítélkezéstől mentesen.
Durica Katarina egy véletlen játszótéri ismeretség során került kapcsolatba a történet ihletőjével, amelybe egy szülész-nőgyógyász tapasztalatait is beleszőtte, a regény elkészültét komoly kutatómunka előzte meg.
A könyv mindenkit megszólít, nincsenek tabuk, kiderülnek a titkok, az olvasó minden, őt foglalkoztató kérdésre választ kap.
„Hajnali kettőre állítottam be a vekkert, biztos voltam benne, hogy ekkor már mindenki aludni fog. Volt egy rozoga babakocsi, azt a bejárati ajtó mellé készítettem, az egyik szakácsnő kötényének zsebéből kiloptam a kulcsokat. Hanyatt feküdtem az ágyban, a mobilon figyeltem az időt. Nem bírtam elaludni, pedig tudtam jól, hogy szükségem lesz az erőre.”
