Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

Tompa Andrea immár ötödik alkalommal kalauzolja el olvasóit az önmaga által teremtett, különleges atmoszférájú világába. Ez a regénye jórészt Kolozsváron játszódik, főhőse Székely Matild színésznő, aki az 1944-es gettósítás során veszítette el szüleit és egész rokonságát. A kis Matyit Erzsi, a gyermektelen dajkája vette magához és nevelte fel, férjével, a szociáldemokrata elveket valló Ferivel együtt. A történet végig kíséri Matild gyermekkorát, fiatal felnőttkorát, majd anyává válását – 1944-től egészen a román rendszerváltásig.
Tompa regényében az identitás kérdését helyezi központba, azt feszegeti, hogy mi történik az egyénnel, ha gyökértelenné válik, s ez milyen hatással lesz a személyiségére. Matildot a felmenőitől merőben eltérő műveltségű család neveli fel, soha nem titkolva előle, hogy örökbefogadott gyermek. A zsidó identitására azonban mégis csak sokkal később, már kamaszkorában derül fény, s ez, a számára sokkoló tény indítja el a színésszé válás útján. Színpadi szereplőként találkozik hasonló sorsú pályatársakkal – az egyikük végül a társa lesz –, akik szintén önerejükből próbálják feldolgozni a holokauszt idején velük és a családjukkal történteket. A szocialista román állam által az állampolgárokra rákényszerített hallgatás „mellékhatásaival” szembesülünk: kibeszéletlenség, a nehezen hordozható titok testi-lelki nyomot hagy az emberen, ami alól soha nincs feloldozás.