A katalógus regisztráció nélkül is használható!

Paulo Coelho: Házasságtörés

Paulo Coelho nevét szinte az egész világon ismerik. A brazil származású író fiatal korában már tudta, hogy írni szeretne. „Azt kevesen tudják róla, hogy szülei nem támogatták írói pályafutását emiatt Paulo magába fordult és a szülei elmegyógyintézetbe záratták. Háromszor próbált megszökni, majd 20 éves korában kiengedték. Lázadó életet élt hippi lett, újságíróként dolgozott. Mágiát és okkultizmust (természet fölötti jelenségek tana) tanult. Gyalog megtette a 830 kilométeres zarándokutat Santiago de Compostelába. Ennek emlékére írta meg az Egy mágus naplója című regényét, amely nagy sikert aratott Brazíliában. 1999-ben a világ legtöbbet olvasott írójának minősítette a francia Lyre magazin alapján. Az 1979-es iszlám forradalom óta ő az első nem-muszlim vallású ember, akit meghívtak Iránba egy vallási eszmecserére. 2002-től a brazil írói akadémia tagja. Művei mintegy 140 országban, 56 nyelven, több mint 45 millió példányban fogytak el. 2014 augusztusában már több mint 22 millió rajongója van a Facebookon. Regényeiben jelen van a vallás, a misztika, a szerelem, a nehéz döntések, a kétségbeesett érzelmek és a tragikus emberi sorsok ábrázolása. „Könyvei döntő hatással voltak emberek millióinak életére” (New York Times)

Magyarországon az Athenaeum Kiadó adja ki a könyveit, az eladási statisztikák szerint ő számít Magyarországon az elmúlt 15 év legnépszerűbb külföldi szerzőjének. „ [wikipédia]

A tőle megszokott spirituális életvezető regényei mellett megtalálhatunk szórakoztató szépirodalmi írást is, mint a Házasságtörés, mely 2014-ben látott napvilágot ez a nem megszokott Coelho regény. Most erről a remekműről szeretnék olvasóinknak kedvcsináló beszámolót írni.

Főszereplőnk a harmincas éveiben járó Linda, kétgyermekes Genfben élő anya és feleség. Idilli és irigylésre méltó élete van. Gazdag férj, sikeres munkahely, ő mégis egy nap arra ébred, hogy boldogtalan, depressziós, szorongó. Sokan feltennék a kérdést! Ha megvan mindene, akkor miért boldogtalan?

Linda egy szerethető nő, nem akarja bántani a családját a férjét a gyerekeit, de vágyik valami pluszra. Egy napon az élet választás elé állítja, felbukkan egy régi-új kapcsolat. Szenvedélyről, az élmények erejéről, az elkövetett bűnökről és azok következményéről szól ez a könyv. Számomra letehetetlen volt!

 

„- Elmesélem az én történetemet. Tíz éve vagyok házas, van két csodálatos fiam. A férjemnek és nekem egyforma a mobiltelefonunk, és két hónappal ezelőtt véletlenül az övét vettem el.  – Nem használnak biztonsági kódot? – Dehogy. Megbízunk egymásban. Vagy az is lehet, hogy ő máskor lezárja a telefonját, de most elfelejtette. Ki tudja? A lényeg az, hogy találtam vagy négyszáz sms-t meg egy csomó fotót egy vonzó, szőke nőről, aki szemmel láthatólag jó el van eresztve. Olyat tettem, amit nem kellett volna.„

 

„Tudom, hogy a Jacobbal folytatott viszonynak nincs jövője, ugyanakkor eltávolodtam attól az embertől, akivel felépítettem egy életet. Aki azt mondja, hogy „a szeretet elég” az hazudik. Nem elég, és soha nem is volt az. Az a baj, hogy az emberek hisznek a könyveknek és a filmeknek- a tengerparton kézen fogva sétál egy pár, nézik a naplementét, mindennap szenvedélyesen szeretkeznek az Alpokra néző, szép szállodákban. A férjem és én ezen mind túl vagyunk, de a varázslat mindössze egy évig tart, legfeljebb kettőig.„

 

 

Szóljon hozzá!