Benedek Szabolcs: A spalatói boszorkány

Benedek Szabolcs regénye, A spalatói boszorkány, a 13. századi Magyar Királyság világába kalauzolja az olvasót. Főhőse nem a címben szereplő boszorkány, hanem Rogerius, Spalató érseke. Rogerius neve ismerősen csenghet a történelem iránt érdeklődőknek: az egyházfi tollából született Carmen miserabile (Siralmas ének) a magyarországi tatárjárás hiteles beszámolója, aminek a pap maga is elszenvedője volt. Rogerius a tatárjárás idején, az 1240-es évek elején nagyváradi kanonokként teljesített szolgálatot. Itt érte őt utol a végzet: a tatárok felperzselték a várost, a lakosság jelentős részét pedig lemészárolták. Rogerius tatár fogságba esett és a tatár sereggel együtt járta meg a „hadak útját”. A pap krónikájában részletesen beszámol a tatárok dúlásáról, amelynek fogolyként szemtanúja volt. A hódítókkal egészen Esztergomig jutott, azonban a tél beálltával a „kutyafejűek” megtorpantak – a várost nem tudták bevenni, utánpótlásuk elakadt, ezért visszafordultak keleti birodalmuk felé. Rogeriusnak és szolgájának végül Gyulafehérvár közelében sikerült fogságukból kiszabadulnia. A kanonok ezután Sopronba, majd 1249-ben Spalatóba került – oda, ahol a regény története is játszódik. S hogy mit keres benne egy boszorkány, akinek érkezése nem csupán a város életét dúlja fel, de Rogerius lelki üdvét is veszélyezteti? A regényből mindenre fény derül.